2016. február 1., hétfő

Beauxbatons Academy of Magic - Beauxbatons Mágusakadémia

Beauxbatons [Bo-batton]

Úgy tartják, az iskola valahol a Pireneusok között található; a látogatók lélegzetelállítóan gyönyörű kastélyról beszélnek, amit a kastélyt körülölelő hegyvidéki tájból - mágia által - kialakított kertek és pázsit vesz körül. A Beauxbatons Akadémia diákjai túlnyomó többségben franciák, de nagy számú spanyol, portugál, holland, luxemburgi és belga diák is tanul az iskola falai között (mind a Beauxbaton-ban, mind a Durmstrangban magasabb a tanulók száma, mint a Roxfortban). Azt beszélik, hogy ez a lenyűgöző kastély részben alkimista aranynak köszönheti létrejöttét - Nicholas és Perenelle Flamel fiatalkorukban itt találkoztak, és utánuk nevezték el a kastély kertjében álló kutat is, amelynek gyógyító hatást tulajdonítanak.

A Beauxbatons mindig barátságos kapcsolatot ápolt a Roxforttal, megfűszerezve ezt egy kis egészséges versengéssel: a Trimágus Tusán eddig 62-szer nyert a Beauxbatons, és 63-szor a Roxfort.

A Flameleken kívül híres beauxbatons-os diák volt még Vincent Duc de Trefle-Picques, aki megúszta a Terrort* egy varázsigével, aminek segítségével úgy tett, mintha már le lenne vágva a feje; Luc Millefeuille, a hírhedt cukrász, és (mugli-)méregkeverő, valamint Fleur Delacour, aki harcolt a híres roxforti csatában, és kitüntetést kapott bátorságáért a francia és a brit Minisztériumtól is. Az Akadémia igazgatója Olympe Maxime: félóriás (hiába hirdeti az ellenkezőjét), briliáns, elegáns és tagadhatatlanul lenyűgöző.


*1793 és 1794 közötti időszak, amikor a francia forradalom ellenségeit tömegesen végezték ki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése