2015. július 1., szerda

Patronus Charm - Patrónus-bűbáj

A patrónus bűbáj magas szintű bűbáj, bőven meghaladja a Rendes Bűbájos Fokozat szintjét. Ha helyesen hajtják végre, a varázslat létrehoz egy patrónust, ami egyfajta őrző-védőként lép fel a varázsló és a dementor között.


Újdonság J.K. Rowlingtól:

A patrónus bűbáj a leghíresebb (és a leghíresebben bonyolult) védekező bűbáj. A célja, hogy létrehozzon egy ezüstös-fehér védelmezőt, amely állati alakot vesz fel. A patrónus pontos alakja nem alakul ki addig, míg a bűbájt nem végzik el tökéletesen. Ez a legerősebb védekező bűbáj, ugyanakkor üzenetküldésre is lehet használni. Tiszta alakjában boldogság és remény mágikus koncentrációja (ezért egy ilyen emlék felidézése szükséges a bűbáj megidézéséhez), és mint ilyen, az egyetlen hatásos védekezés a dementorok ellen. A varázslók és boszorkányok többsége képtelen patrónust idézni, ezért a patrónusidézést a kiemelkedő mágikus képességek jelének tartják.

A folytatásért kattintsatok a továbbra!


Néhány varázsló és boszorkány képes testetlen patrónust megidézni, ami leginkább ezüstös pára- vagy füstgomolyagra hasonlít. Esetenként a varázsló vagy boszorkány, amennyiben el akarja rejteni patrónusa alakját, dönthet úgy, hogy testetlen patrónust idéz meg (Remus Lupin például attól félt, hogy inkarnálódott patrónusa túl sokat árul el). A testetlen patrónus nem igazi patrónus; ugyan minimális védelmet tud nyújtani megidézőjének, de nem rendelkezik egy inkarnálódott, állatot formáló patrónus védelmező erejével.

A Patrónus bűbáj a legősibb bűbájok egyike, rengeteg korai feljegyzésben szerepel. Annak ellenére, ami a magasztos és nemes célokért küzdők körében terjed (akik képesek inkarnálódott patrónust megidézni, gyakran kerülnek a Wizengamotba vagy a Mágiaügyi Minisztériumba), a sötét varázslók számára sem ismeretlen ez a bűbáj. Széles körben elterjedt vélemény, hogy a varázsló, akinek nem tiszta a szíve, nem képes sikeresen patrónust idézni (a leghíresebb példa erre egy sötét varázsló, Raczidian esete, akinél visszafelé sült el a varázslat, és végül kukacok falták fel), néhány megkérdőjelezhető erkölccsel rendelkező varázsló és boszorkány mégis el tudja végezni a bűbájt (például Dolores Umbridge képest volt megidézni egy macskát, hogy megvédje magát a dementoroktól). És van is igazság abban, hogy valakinek a cselekedetei elő tudják idézni a varázslathoz szükséges boldogságot. Ugyanakkor a legtöbb varázsló és boszorkány, akiket megérintett a sötét oldal, vagy egyenesen szövetkeztek vele, azt állítják, a Patrónus egy teljesen felesleges bűbáj, és nincs szükségük rá az arzenáljukba.

Ugyan még nem született olyan megbízható rendszer, amellyel előre ki lehetne deríteni, hogy milyen lesz az adott egyén patrónusa, de egy tizennyolcadik századi bűbájtan kutató, Catullus Spange professzor széles körben elfogadott alapelveket fogalmazott meg.

Spangle szerint a patrónus a jellem azon részét mutatja meg, ami rejtve van, ugyanakkor nélkülözhetetlen az ember személyiségéhez. A mestermunkájában, a Védekezés és elrettentés bűbájai-ban a következőket írja:

"Egyértelmű, hogy mikor az ember egy olyan elvetemült és gonosz lénnyel találkozik, mint a dementor, olyan segítségre van szüksége, amilyenre addig még sosem volt, a patrónus pedig önmagunk rejtett része, ami bensőnkben szunnyad, de a patrónus megidézésekor a felszínre kell hozni."

Ez a magyarázata annak - mondja Spangle - hogy a patrónus olyan alakban jelenik meg, amelyre megidézője nem számít: sosem érzett különösebb affinitást iránta, vagy (egészen ritka esetekben) nem is ismerte fel magában azt.

Spangle külön figyelmet fordított azokra a varázslókra és boszorkányokra, akiknek a patrónusa kedvenc állatuk képében jelenik meg.

"Szilárd meggyőződésem, hogy a patrónus megmutatja megidézője különcségét, szenvedélyét. Vannak olyanok, akik nem tudják elrejteni énjüket a hétköznapi életben sem, és olyan tulajdonságokkal büszkélkedhetnek, amelyeket mások inkább elrejtenének. De bármilyen legyen is a patrónusuk, jobb ha mutatsz egy kis tiszteletet, és alkalmanként óvatosságot azon boszorkány vagy varázsló irányában, aki saját maga döntött a patrónus megidézése mellett."

A patrónus alakja a varázsló vagy boszorkány élete folyamán megváltozhat. A változás bekövetkezhet egy közeli hozzátartozó halála után, ha szerelembe esik az ember, vagy ha komoly változás megy végbe a személyiségében. Ezért változott át Nymphadora Tonks patrónusa üregi nyúlból farkassá (nem vérfarkassá), amikor beleszeretett Remus Lupinba. Néhány varázsló és boszorkány pedig képtelen patrónust idézni, míg át nem él valamiféle pszichikai sokkot.

Gyakori, de nem törvényszerű, hogy a patrónus olyan állat alakját ölti fel, ami őshonos megidézője szülőföldjén. Talán az sem meglepő, hogy a leggyakoribb patrónusok kutyák, macskák és lovak, köszönhetően a messzire visszanyúló kapcsolatuknak az emberekkel (de nem szabad elfeledkezni róla, hogy bármilyen inkarnálódott patrónus borzasztóan rendkívüli). Mivel minden patrónus egyedi, csakúgy mint azok, akik megidézik, még az egypetéjű ikreknek is különbözhet a patrónusuk.

Az, hogy egy patrónus kihalt állat alakját vegye fel nagyon ritka, de nem ismeretlen jelenség. Érdekes módon viszont a bagoly alak, a varázslókkal való kapcsolata ellenére, elég szokatlan. A legritkábbak minden lehetőség közül a mágikus teremtmények: sárkányok, thesztrálok, főnixek. Sose felejtsük el azonban, hogy minden idők legismertebb patrónusa egy pici egér volt: megidézője, Illyius, egymaga tartott fel egy egész dementorsereget patrónusa segítségével. Az ugyan igaz, hogy a ritka és mágikus patrónus rendkívüli személyiségre utal, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy erőteljesebb, vagy nagyobb sikerrel védi meg megidézőjét, mint más patrónusok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése