Remus Lupin - 1. rész

Remus Lupin Harry sötét varázslatok kivédése tanára a harmadik évben. Világosbarna hajába ősz szálak vegyülnek, és gyakran hord kopott, elnyűtt talárt. Kedves a diákokkal, és emiatt népszerű is a legtöbb tanuló körében.

Remus (Forrás)

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Születésnap: március 10.

Pálca: ciprusfa, unikornisszőr maggal, 10 és egy negyed hüvelyk, hajlékony

Roxforti ház: Griffendél

Szülők: varázsló apa, mugli anya

Család: felesége, Nympahdora Tonks, és fia, Edward Remus (Teddy) Lupin






A folytatásért kattintsatok a továbbra!

Szülei

Remus Lupin Lyall Lupin varázsló, és mugli felesége, Hope Howell egyetlen gyermeke.

Lyall Lupin nagyon okos, ugyanakkor szerény fiatalember volt, 30 éves korára világhírű szaktekintéllyel rendelkezett a Testet Öltött De Mégsem Élő-Lények tudományos területen. Ide tartoznak a kopogószellemek, a mumusok és egyéb különös lények, amelyek általában szellem-szerű tulajdonságokat mutatnak, de nem igazán élők, és még a varázsvilágban is rejtélyesnek számítanak.

Lyall épp egy felderítő túrán volt a sűrű walesi erdőben egy különösen rosszindulatú mumus után kutatva, akikor összefutott leendő feleségével. Hope Howell, a gyönyörű mugli lány, aki Cardiffban dolgozott egy biztosítási irodában, meggondolatlanul sétált keresztül az ártatlannak hitt erdőn. A muglik néha megérzik a mumusok és kopogószellemek jelenlétét, és Hope, lévén nagy képzelőerővel megáldott és érzékeny lány, megérezte, hogy valami figyeli a sötét fák közül. Végül a képzelete annyira dolgozott, hogy a mumus alakot öltött előtte: egy nagy, gonosz kinézetű, vicsorgó férfivé változott a homályban. A lány sikolyát hallva a fiatal Lyall rohanni kezdett a fák között, a mumust pedig egyetlen pálcamozdulattal egy mezei gombává változtatta. A rémült Hope összezavarodva úgy gondolta, Lyall elüldözte a támadót, első mondata pedig - "semmi baj, csak egy mumus volt" - nem jutott el a tudatáig. Mikor Lyall látta, mennyire gyönyörű a lány, azt a bölcs döntést hozta, hogy inkább nem beszél többet a mumusokról, hanem egyetértett abban, hogy a támadó egy nagy és ijesztő férfi volt, és az egyetlen ésszerű döntés az, ha hazakíséri Hope-ot, hogy szükség esetén meg tudja védeni.

Lyall és Hope első és egyetlen gyermeke Remus John házasságkötésük után egy évvel született. Az egészséges és vidám kisfiú már nagyon fiatalon varázserő jeleit mutatta, és mindkét szülője abban reménykedett, hogy egyszer majd apja nyomdokaiba lép, és a megfelelő időben elkezdi tanulmányait a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában.

A harapás

Remus négy éves korában a sötét lények aktivitása nagymértékben megnőtt a vidéken. Még csak néhányan voltak tisztában azzal, mi fekszik a támadások és észlelések mögött, de Voldemort Nagyúr első hatalomra törése már javában zajlott, a halálfalók pedig mindenféle sötét teremtményt toboroztak soraikba, hogy segítsenek átvenni a hatalmat a Mágiaügyi Minisztérium felett. A Minisztérium összehívta a sötét lényekre - még az olyan csekélyebb lényekre is, mint a mumusra vagy a kopogószellemre - szakosodott varázslókat hogy segítsenek megérteni és megfékezni a fenyegetéseket. Lyall Lupin is azok között volt, akiket felkértek, hogy csatlakozzanak a Varázslény-Felügyeleti Főosztályhoz, és a férfi ezt örömmel vállalta. Itt került szembe Lyall egy vérfarkassal, név szerint Fenrir Greybackkel, akit két mugli gyerek halálnak ügyében kérdeztek ki.

Akkoriban a Vérfarkas Nyilvántartó nem volt megfelelően vezetve. A vérfarkasokat kivetette magából a varázsló társadalom, ezért kerülték az emberekkel való kapcsolatot; az ő szavaikkal élve "falkákban" éltek és a lehetőségeikhez képest mindent megtettek, hogy elkerüljék a regisztrációt. Greybackről nem tudta a Minisztérium, hogy vérfarkas, ezért mugli csavargónak adta ki magát, rácsodálkozva, hogy egy varázslókkal teli teremben találta magát, és megrémülve a szegény, halott gyerekekről szóló beszédtől.

Greyback mocskos ruhája, és pálcájának hiánya meggyőzte a két, túl sokat dolgozó, de kevés dologra figyelő tagját a bizottságnak, hogy az igazat mondja, de Lyall Lupint nem tudta ilyen egyszerűen becsapni. Árulkodó jeleket vélt felfedezni Greyback megjelenésében és viselkedésében, ezért azt javasolta a bizottságnak, hogy tartsák fogva Greybacket a következő teliholdig, ami alig 24 óra múlva volt esedékes.

Greyback csendben ült, míg Lyallt kinevették a bizottság tagjai ("Lyall, a walesi mumusoknál kellett volna maradnod, ahhoz értesz csak igazán"). Az általában visszafogott és nyugodt Lyall erre dühbe gurult. "Lelketlen, gonosz, halált érdemlő" lényeknek nevezte a vérfarkasokat. A bizottság kiküldte Lyallt a teremből, a bizottság vezetője elnézést kért a mugli csavargótól, és eleresztette Greybacket.

A varázslónak, aki kikísérte Greybacket memóriabűbájt kellett volna szórnia rá, hogy elfelejtse mindazt, ami a Minisztériumban történt. Mielőtt azonban megtehette volna, Greyback és két, az ajtónál ólálkodó társa felülkerekedtek rajta és a három vérfarkas elmenekült.

Greyback azonnal megosztotta barátaival, hogyan beszélt Lyall a vérfarkasokról. A bosszújuk gyors és borzasztó volt.

Nem sokkal Remus Lupin ötödik születésnapja után a fiú az ágyában aludt, mikor Greyback betört hozzá, és megtámadta. Lyall időben odaért a szobába, hogy megmentse fia életét, Greybacket pedig néhány erős átokkal kiűzte a házból. De Remus vérfarkassá változott.

Lyall Lupin sosem bocsátotta meg magának a szavakat, amelyeket Greyback előtt mondott a bizottságban: "lelketlen, gonosz, halált érdemlő". Azt ismételgette magában, hogy ez egy elterjedt vélemény volt a varázsvilágban, de fia mindig olyan maradt - szerethető és okos - amilyen volt, kivéve azt a szörnyű időszakot telihold alatt, amikor a kínzó átváltozástól szenvedett és veszélyt jelentett egész környezetére. Lyall ezután még évekig titokban tartotta a támadást és a támadó személyét, mert féltette a fiát.

Gyermekkora

Lyall mindent megtett, hogy megtalálja a gyógymódot a harapásra, de sem bájital sem bűbáj nem segíthetett fián. Onnantól kezdve a család élete arról szólt, hogy titokban tartsák Remus állapotát. Otthagyták a falut ahol éltek, és a városba költöztek abban a minutumban, hogy pletykálni kezdtek a fiú különös viselkedéséről. A közelben élő boszorkányok és varázslók felfigyeltek rá, milyen sápadt Remus a telihold környékén, nem is beszélve a havi rendszerességgel bekövetkező eltűnéséről. Remus nem játszhatott a többi gyerekkel, nehogy véletlenül kicsússzon a száján az igazság. Ennek következtében, hiába szerették annyira a szülei, elég magányos fiú volt.

Amíg Remus pici volt, az átalakulás alatti elzárása nem volt bonyolult; egy zárt szoba és néhány némító bűbáj elegendőnek bizonyult. De ahogy nőtt, a farkas énje is vele együtt fejlődött: tíz éves korára már letépte az ajtót zsanérjairól, és bezúzta az ablakokat. Egyre erőteljesebb varázslatokra volt szükség a kordában tartására, Hope és Lyall pedig betegre aggódták magukat. Imádták fiukat, de tudták, hogy a varázslóközösség - mivel már eleve félelemben élt a környéken egyre nagyobb aktivitást mutató sötét teremtmények miatt - nem kegyelmezne egy kontrollálhatatlan vérfarkasnak. A remények, amelyek a fiú jövőjéről szóltak, romba dőlni látszottak; Lyall otthon tanította Remust, mert úgy gondolták sosem lenne képes betenni lábát az iskolába.

Röviddel Remus tizenegyedik születésnapja előtt nem kisebb személy, mint Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatója lépett Lupinék küszöbére. Zavarukban és félelmükben Hope és Lyall megpróbálták megakadályozni, hogy belépjen, de valahogyan öt perccel később Dumbledore már a kandallójuk előtt ült, teasüteményt eszegetett, és köpkövekkel játszott Remus társaságában.

Dumbledore elmagyarázta Lupinéknak, hogy tisztában van vele, mi történt a fiukkal. Greyback eldicsekedett tettével, Dumbledorenak pedig vannak kémei a sötét teremtmények között. De Dumbledore azt mondta Lupinéknak, nem látja okát annak, miért nem kezdhetné el tanulmányait Remus az iskolában, és elmondta, milyen biztonsági intézkedéseket készül tenni, hogy a fiú biztonságban legyen átalakulásai alatt. Köszönhetően a vérfarkasokkal szembeni előítéleteknek, és a róluk szóló pletykáknak, Dumbledore egyet értett abban, hogy a fiú állapota maradjon titokban. Havonta egyszer elhagyja majd a Roxfortot egy biztonságos és otthonos roxmortsi ház kedvéért, amit rengeteg bűbáj védelmez, és az egyetlen bejárata egy föld alatti járat, amely a roxforti birtokról indul, így ott nyugodtan átalakulhat.

Remus izgatottsága minden eddiginél nagyobb volt. Az volt az álma, hogy más gyerekkel találkozhasson, és életében először barátokat szerezhessen.

Az iskolában

Remus a griffendélbe kerülése után rövid időn belül összebarátkozott két vidám, magabiztos és lázadó fiúval, James Potterrel és Sirius Blackkel. Vonzotta őket Remus humora, és a kedvesség, amit értékeltek, még ha ők maguk nem is rendelkeztek vele mindig. Remus, lévén az elnyomottak barátja, mindig kedves volt a pici és még annál is lassúbb Peter Pettigrew-val, aki szintén griffendéles volt, de James és Sirius nem tartották volna figyelemre méltónak, ha Remus meg nem győzi őket. Hamarosan azonban ők négyen elválaszthatatlanokká váltak. 

Remus volt a csapat lelkiismerete és esze, még ha ez alkalmanként nem így látszott. Magányos gyermekkora miatt meg volt győződve róla, hogy barátai megvetnék, ha rájönnének, igazából vérfarkas, ezért különböző hazugságokat talált ki, hogy megindokolja távollétét. James és Sirius másodikos korukban jöttek rá az igazságra. Remus borzasztóan hálás volt nekik, mert nem csak hogy a barátai maradtak, de kitalálták, hogyan könnyíthetnék meg a havonta bekövetkező elszigeteltségét. Még egy becenevet is adtak neki, ami az iskolába is követte őt: Holdsáp. Remus prefektusként fejezte be iskolai karrierjét.