A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Extra tartalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Extra tartalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 8., hétfő

Durmstrang Institue

[Doorm-strang]

Durmstrangnak egykor a legrosszabb hírneve volt a tizenegy iskola közül, pedig sosem érdemelte ki ezt. Az viszont igaz, hogy a Durmstrang, noha sok nagy varázslót és boszorkányt nevelt fel, a történelem során kétszer is kétes hírnevű vagy aljas szándékú varázsló hatalma alá került, és van néhány rossz hírű ex-tanítványa is.

Az első ilyen sajnálatos eset akkor történt, mikor Harfang Munter vette át az iskola vezetését, a nagyszerű bolgár alapító, Nerida Vulchanova rejtélyes halála után. Munter alapozta meg Durmstrang mai napig fennálló hírnevét a párbajozásban és a harci mágiában. A második sötét időszak Igor Karkarov igazgatói pozícióba kerülésekor következett be; végül az ex-halálfaló a megtorlástól való félelmében elmenekült az iskolából, nem sokkal azután, hogy Voldemort visszatért. Karkarov lelkiismeretlen és egoista ember volt, olyan, aki támogatta a félelemre és a diákok megfélemlítésre épülő nevelést, ezért nagyon sok szülő kivette gyerekét az iskolából, míg ő volt hatalmon.

A huszadik század egyik legveszélyesebb varázslója, Gellert Grindelwald volt az az ex-tanítvány, aki mindenkinél többet tett az iskola rossz hírének megerősítéséért. De az elmúlt évek során a Durmstang egyfajta átalakuláson ment keresztül, és nagy koponyákat nevelt fel, illetve olyan nemzetközi kviddicssztárokat, mint Viktor Krum.

Sokan azt hiszik, hogy Észak-Európában található az iskola, de a Durmstrang elhelyezkedését őrzik a legjobban az összes iskola közül, így senki sem tudhatja pontosan, hol található. A látogatók, akiknek emléktörő bűbájjal törlik ki az emlékezetükből, hogy hogyan jutottak oda, egy hatalmas kastélyról és óriási zöld területekről beszélnek, lenyűgöző látvánnyal, továbbá egy nagy, kísérteties hajóról, ami az iskola mögötti hegyi tó közepén áll, és a amiről a diákok alá szoktak merülni nyaranta.


2016. február 6., szombat

Uagadou

[Wag - a - doo]

Habár Afrikában rengeteg kisebb iskola található, csak egy állta ki az idő próbáját (ami legalább ezer évet jelent), és ért el nemzetközi hírnevet: ez pedig Uagadou. Ez a legnagyobb a varázslóiskolák között, hiszen a hatalmas kontinens minden szegletéből fogad diákokat. Az egyetlen ismert címe "A Hold Hegyei"; a látogatók egy lenyűgöző, hegyoldalba vájt építményről mesélnek, amit ködtakaró borít, ezért néha olyan, mintha a levegőben lebegne. Uagadou-ban a legtöbb (van, aki szerint mindegyik) fiatal varázsló kiváló eredménnyel zárja a tanulmányait asztronómiából, alkímiából és ön-transzfigurációból.

A varázspálca európai találmány, és ugyan sok afrikai boszorkány és varázsló használ varázspálcát, mert hasznos segédeszköznek találják, de nagyon sok varázslatot végeznek egyszerűen kézmozdulatokkal. Ez elég nagy segítséget ad az uagadou-i diákoknak, arra az esetre, ha megszegnék a Nemzetközi Titokvédelmi Alaptörvényt ("csak mutogatott, nem akarta, hogy leessen a fél arca"). A legutóbbi Nemzetközi Animágus Szimpózium miatt sok támadás érte az uagadou-i csapatot, mert az összehangolt átalakulást bemutató kiállításuk majdnem lázadásba torkollott. Sok idősebb, és sokkal tapasztaltabb varázsló fenyegetve érezte magát azt látva, hogy néhány tizenéves elefánttá és gepárddá tud változni, amikor csak akar, ezért Adrian Tutley (animágus, állata: egér) panaszt nyújtott be a Mágusok Nemzetközi Szövetségéhez. Ezen a hosszú, ex-uagadou-i tanulók listáján szerepel Babajide Akingbade, aki Albus Dumbledoret követte elnökként a Mágusok Nemzetközi Szövetségében.

A diákok, amikor felvételt nyernek Uagadou-ba, álomhírnökök útján kapnak üzenetet az aktuális igazgatótól vagy igazgatónőtől. Az álomhírnökök akkor jelennek meg, mikor a gyerekek alszanak, és valamilyen tárgyat hagynak maguk után - általában egy vésett követ - amelyet a gyerekek ébredéskor a kezükben találnak. Ez az egyetlen iskola, amely ezt a módszert alkalmazza tanulói kiválasztására.


2016. február 3., szerda

Mahoutokoro

[Mah - hoot - o - koh - ro]

A tizenegy nagy varázslóiskola közül ennek az ősi, japán iskolának van a legkisebb tanulóállománya, annak ellenére, hogy már hét éves kortól fogadják a gyerekeket (de tizenegy éves korukig nem laknak bent az iskolában). Amíg bejárós diákok, minden nap óriási viharmadarakkal közlekednek az iskola és az otthonuk között. Mahoutokoro díszes és lenyűgöző kastélya jádekövekből épült, és a (muglik szerint) lakatlan vulkanikus szigeten, Minami Iwo Jiman található.

A diákok érkezéskor kapnak egy megbűvölt talárt, ami velük együtt nő, és változtatja a színét, ahogy nő viselője tudása: először halvány rózsaszín, ami lassan (ha minden tárgyból Kiválót kap a tanuló) arannyá válik. Ha a talár fehérré változik, az azt jelenti, hogy a tanuló megszegte a japán varázslótörvényeket, és valami törvénytelen dolgot követett el (Európában ezt híjuk "sötét mágiának") vagy megszegte a Nemzetközi Titokvédelmi Alaptörvényt. "Fehérré válni" borzasztó szégyenletes dolog; azonnali eltanácsolással jár és az illetőt bírósági tárgyalásra idézi a japán Mágiaügyi Minisztérium. Mahoutokoro tekintélyét  nem csak a figyelemre méltó oktatásának, hanem a kviddicsben elért hírnevének is köszönheti. A legenda szerint egy csapat vakmerő roxforti diák ismertette meg a japánokat a kviddiccsel, amikor kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk föld körüli repülésük közben, mert teljesen alkalmatlan seprűket választottak a feladathoz. Egy, épp a bolygó mozgását tanulmányozó mahoutokoroi csapat mentette meg őket, és a fiatalok elég ideig vendégeskedtek az iskolában ahhoz, hogy megtanítsák japán varázslótársaiknak a játék alapjait - amit aztán egy életre megbántak. A japán kviddicsválogatott minden tagja, és a jelenlegi Bajnokok Ligája nyertese (a Toyohashi Tengu) is a Makoutokoro-ban kapott fárasztó kiképzésnek köszönhet mindent: sokszor gyakoroltak a viharos tenger felett, ahol nem csak a gurkókra kellett figyelniük, hanem a szomszédos szigetről induló mugli repülőkre is.


2016. február 2., kedd

Castelobruxo

[Cass - tell - o - broo - shoo]

Az esőerdők mélyén elrejtett brazíliai varázslóiskolába egész Dél-Amerikából érkeznek tanulók. A gyönyörű kastély a véletlenül arra tévedő muglik számára csupán egy romnak tűnik (ebben hasonlít a Roxfortra, de hogy kié volt az ötlet eredetileg, az vita tárgyát képezi). Castelobruxo egy impozáns, arany árnyalatú kövekből épült négyszögletű létesítmény, ezért gyakran mondják, hogy olyan, mint egy templom. A kastélyt és a körülötte lévő területeket Caiporak védelmezik - ezek kicsi, szellemszerű lények; eléggé rosszindulatúak és trükkösek tudnak lenni, és éjszaka bukkannak fel, hogy vigyázzanak a tanulókra és az erdőben lévő teremtményekre. Egy korábbi igazgató, Benedita Dourado jól szórakozott, mikor a roxforti igazgató, Armando Dippet Hóborcra, a kopogószellemükre panaszkodott. A nő felajánlotta, hogy küld néhány Caiporat a Tiltott Rengetegbe, "hogy megmutassák, milyen egy igazi bajkeverő", de az igazgató nem akart élni a lehetőséggel.

Castelobruxo diákjai élénkzöld talárt hordanak, és kiemelkedőek a gyógynövénytan és a mágikus lények gondozásának területén; az iskolának van egy nagyon népszerű csereprogramja* olyan európai diákok számára, akik szeretnének közelebbről megismerkedni Dél-Amerika flórájával és faunájával. Castelobruxo is sok híres diákkal büszkélkedhet: ide járt a jól ismert bájitalszakértő, Libatius Tinctor (többek között a Bájitaltan haladóknak, az Ázsiai ellenmérgek, és a Legyen ünnep a bájitalkészítés! szerzője), és João Coelho, a világhírű kviddicscsapat, a Tarapoto Tree-Skimmers kapitánya.

*Bill Weasley szülei nem engedhették meg maguknak ezt az utazást, ezért a fiú castelobruxo-i levelezőtársa valami igazán csúnya dolgot küldött neki.


2016. február 1., hétfő

Beauxbatons Academy of Magic - Beauxbatons Mágusakadémia

Beauxbatons [Bo-batton]

Úgy tartják, az iskola valahol a Pireneusok között található; a látogatók lélegzetelállítóan gyönyörű kastélyról beszélnek, amit a kastélyt körülölelő hegyvidéki tájból - mágia által - kialakított kertek és pázsit vesz körül. A Beauxbatons Akadémia diákjai túlnyomó többségben franciák, de nagy számú spanyol, portugál, holland, luxemburgi és belga diák is tanul az iskola falai között (mind a Beauxbaton-ban, mind a Durmstrangban magasabb a tanulók száma, mint a Roxfortban). Azt beszélik, hogy ez a lenyűgöző kastély részben alkimista aranynak köszönheti létrejöttét - Nicholas és Perenelle Flamel fiatalkorukban itt találkoztak, és utánuk nevezték el a kastély kertjében álló kutat is, amelynek gyógyító hatást tulajdonítanak.

A Beauxbatons mindig barátságos kapcsolatot ápolt a Roxforttal, megfűszerezve ezt egy kis egészséges versengéssel: a Trimágus Tusán eddig 62-szer nyert a Beauxbatons, és 63-szor a Roxfort.

A Flameleken kívül híres beauxbatons-os diák volt még Vincent Duc de Trefle-Picques, aki megúszta a Terrort* egy varázsigével, aminek segítségével úgy tett, mintha már le lenne vágva a feje; Luc Millefeuille, a hírhedt cukrász, és (mugli-)méregkeverő, valamint Fleur Delacour, aki harcolt a híres roxforti csatában, és kitüntetést kapott bátorságáért a francia és a brit Minisztériumtól is. Az Akadémia igazgatója Olympe Maxime: félóriás (hiába hirdeti az ellenkezőjét), briliáns, elegáns és tagadhatatlanul lenyűgöző.


*1793 és 1794 közötti időszak, amikor a francia forradalom ellenségeit tömegesen végezték ki

2016. január 31., vasárnap

Wizarding Schools - Varázslóiskolák

Azon országok száma, amelyeknek van saját varázslóiskolájuk, elenyészik azoké mellett, amelyeknek nincs. Ez azért alakult így, mert a legtöbb ország varázslói és boszorkányai leginkább otthon szeretnek tanulni. De az is előfordulhat, hogy az adott országban olyan kis létszámú a varázslóközösség, vagy annyira szétszóródtak az ország területén belül, hogy sokkal költséghatékonyabb otthon tanítani a fiatalokat.

Világszerte összesen 11 nagy múltú, és tekintélyes varázslóiskola létezik, amelyeket a Mágusok Nemzetközi Szövetsége tart nyilván. Kisebb, és kevésbé szabályozott iskolák jöttek-mentek az évek során, de ezeket elég nehéz nyilvántartani, mert a legtöbbet nem jegyezték be a megfelelő Minisztériumba (ebben az esetben nem is lehet garantálni az oktatás megfelelő színvonalát sem). Ha valaki tudni szeretné, hogy van-e jóváhagyott intézmény a környékén, küldjön egy baglyot a Mágusok Nemzetközi Szövetségének Oktatási Irodájába.

Az iskolák pontos helye hétpecsétes titok. Egyrészt azért, hogy a muglik ne találjanak rájuk, másrészt azon szomorú tény miatt, miszerint általában ezeket az intézményeket sem kerülik el a varászlóháborúk negatív hatásai (nem egyedül Nagy-Britanniában fordult elő, hogy a fiatalok taníttatásába beavatkozott a Minisztérium). Általános szabály, hogy a varázslóiskola elzárt, hegyekkel körülvett területen helyezkedjen el - olyan helyen, ami a muglik számára nehezen megközelíthető, és amit könnyű megvédeni a sötét varázslóktól (de persze ez alól is vannak kivételek, ahogy majd látni fogjuk).


2016. január 25., hétfő

The Potter Family - A Potter-család


A Potter család egy nagyon régi varázslócsalád, de (Harry James Potter születéséig) sosem került előtérbe: kényelmesen a háttérben maradtak, és ezzel teljesen meg voltak elégedve.

A Potter név nem ritka a mugli vezetéknevek között sem, és ezért nem tartozik a család az úgynevezett "Szent huszonnyolc" közé; ennek a tisztavérűeket felsoroló listának a névtelen szerzője azt gyaníthatta, hogy a vérük szennyezett. Ugyanakkor a Potter család előkelő gyökerekkel rendelkezik - erről volt is szó a Halál ereklyéiben.

A folytatásért kattintsatok a továbbra!

2015. július 5., vasárnap

Remus Lupin - 1. rész

Remus Lupin Harry sötét varázslatok kivédése tanára a harmadik évben. Világosbarna hajába ősz szálak vegyülnek, és gyakran hord kopott, elnyűtt talárt. Kedves a diákokkal, és emiatt népszerű is a legtöbb tanuló körében.


Remus (Forrás)



Újdonság J.K. Rowlingtól:

Születésnap: március 10.
Pálca: ciprusfa, unikornisszőr maggal, 10 és egy negyed hüvelyk, hajlékony
Roxforti ház: Griffendél
Szülők: varázsló apa, mugli anya
Család: felesége, Nympahdora Tonks, és fia, Edward Remus (Teddy) Lupin






A folytatásért kattintsatok a továbbra!

2015. július 1., szerda

Patronus Charm - Patrónus-bűbáj

A patrónus bűbáj magas szintű bűbáj, bőven meghaladja a Rendes Bűbájos Fokozat szintjét. Ha helyesen hajtják végre, a varázslat létrehoz egy patrónust, ami egyfajta őrző-védőként lép fel a varázsló és a dementor között.


Újdonság J.K. Rowlingtól:

A patrónus bűbáj a leghíresebb (és a leghíresebben bonyolult) védekező bűbáj. A célja, hogy létrehozzon egy ezüstös-fehér védelmezőt, amely állati alakot vesz fel. A patrónus pontos alakja nem alakul ki addig, míg a bűbájt nem végzik el tökéletesen. Ez a legerősebb védekező bűbáj, ugyanakkor üzenetküldésre is lehet használni. Tiszta alakjában boldogság és remény mágikus koncentrációja (ezért egy ilyen emlék felidézése szükséges a bűbáj megidézéséhez), és mint ilyen, az egyetlen hatásos védekezés a dementorok ellen. A varázslók és boszorkányok többsége képtelen patrónust idézni, ezért a patrónusidézést a kiemelkedő mágikus képességek jelének tartják.

A folytatásért kattintsatok a továbbra!

2015. január 15., csütörtök

Time-Turner - Időnyerő

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Azzal szemben, ahogy a muglik elképzelik a dolgot, az időutazás még a mágikus világban is igen korlátozott. Magát a folyamatot nagy titkok övezik - a Misztériumügyi Főosztály folyamatosan kutatja -, de úgy tűnik, csak a mágia segítségével lehetséges.

Saul Croaker professzor, aki az egész életét a Misztériumügyi Főosztályon töltötte az idő mágiáját vizsgálva, a következőket mondta:

"A kutatás jelenlegi állása szerint a leghosszabb idő, amennyire valaki visszapörgetheti az időt anélkül, hogy súlyos károkat szenvedne, öt óra. Sokáig nem derült ki, hogy az évek során, akik ennél hosszabb időre mentek vissza, miért nem élték túl az utazást. Ezeknek a kísérleteknek véget vetettek 1889-ben, amikor Eloise Mintumble öt napra 1402-ben ragadt. Most már tudjuk, hogy a teste ötszáz évet öregedett a jelenbe való visszatérésekor, és gyógyíthatatlanul megsérült, így nem sokkal a Szent Mungóba való szállítása után meghalt. Sőt mi több, az alatt az öt nap alatt, amit ott töltött, nagy zavart okozott azoknak az életében, akikkel akkor találkozott: annyira drasztikusan megváltozott az életük, hogy nem kevesebb, mint huszonöt leszármazottjuk tűnt el a jelenből.

A folytatásért kattintsatok a továbbra!

2015. január 13., kedd

Order of Merlin - Merlin-díj

A Merlin-díjat azok a varázslók és boszorkányok kaphatják meg, akik valami nagy dolgot értek el a varázsvilágban. Három szintje van a díjnak: arany-, ezüst-, és bronz fokozat.

Újdonság J.K. Rowlingtól:

A Merlin díjat (melyre néha M.d.-ként utalnak) a Wizengamot - egy olyan szervezet, mely még a Mágiaügyi Minisztériumnál is régebbi, és manapság a bíróság és parlament funkcióit egyesítve működik - ítélheti oda valakinek. A díj egy szép arany medál zöld (arany fokozat), lila (ezüst fokozat) vagy fehér (bronz fokozat) szalagon.

Az egyik valaha élt leghíresebb varázsló nevét viselő Merlin-díjat a tizenötödik század óta adják oda az arra érdemeseknek. Egy legenda szerint a zöld szalag, amin az arany fokozat medálja lóg, Merlin roxforti házára utal.

Az arany fokozatot "egyedülállóan bátor vagy kimagasló tettért", az ezüst fokozatot "az átlagoson túlmutató eredményért vagy erőfeszítésért", a bronz fokozatot pedig "a tudás növeléséhez való hozzájárulásért" lehet elnyerni.

Ahogy az lenni szokott az ilyen kívánatos díjak esetében, a Merlin-díjat is (különös tekintettel az arany fokozatra) a Mágiaügyi Minisztérium kedvencei kapták meg leggyakrabban - gyakrabban, mint gondolnánk. Azzal senki sem vitatkozott, mikor Dumbledorenak ítélték az arany fokozatot a Grindelwalddal vívott csatája után, de sokan morogtak, mikor Cornelius Caramel saját magát jutalmazta meg egy arany fokozatú Merlin-díjjal karrierjéért, melyet sokan nem tartottak éppen kiválónak. Egy másik kevéssé érdemes arany fokozatú Merlin-díjas Sirius Black nagyapja, Arcturus Black, akiről sokan úgy hitték, megvesztegette a minisztériumot egy szép mennyiségű arannyal, hogy övé lehessen a díj.

2015. január 11., vasárnap

Draco Malfoy (karácsonyi extra)

Sziasztok!

Ma egy extra hosszú extrát hoztam nektek :)
Ez a Malfoyról szóló karácsonyi meglepetés kicsit eltér az előzőektől: most nem egy egyedülálló szöveget kaptunk, hanem kiegészítést a már meglévő, Dracoról szóló íráshoz. Az eredeti írást itt megtaláljátok, amit kiegészítettem az új információkkal, így el tudjátok olvasni úgy, ahogy Pottermore-on megjelenik. Aki viszont nem akarja a régi szöveget visszaolvasni, az a továbbra kattintva elolvashatja a karácsony alkalmából kapott írást.

2015. január 5., hétfő

Inferi - Inferiusok

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Az inferiusok sötét varázslók által újraélesztett hullák. Szörnyű bábokká válnak, és a szóban forgó sötét varázslók szolgáikká teszik őket. A legnyilvánvalóbb jel, hogy valaki nem egy élő emberrel, hanem egy inferiussal áll szemben, annak ködös, fehér tekintete.

A varázslat, ami újraéleszti az emberi testet, sokkal bonyolultabb, mint azok a bűbájok, melyekkel a mozdulatlan tárgyakat röptetni lehet. Az inferiusokat megátkozhatják úgy, hogy halálosan reagáljanak, ha valaki megzavarja őket, válogatás nélkül öljenek, és bármilyen veszélyes munkát elvégezzenek mesterük kérésére. A varázslat korlátai nyilvánvalóak: az inferiusoknak nincsen agyuk és saját akaratuk, ezért nem tudnak felkészülni a váratlan problémákra. Azonban nagyon sok hasznuk van, hiszen olyan harcosok, akik egyáltalán nem törődnek saját biztonságukkal.

Azok az inferiusok, akikkel Harry és Dumbledore a Félvér hercegben találkozott, életükben többnyire csavargó, hajléktalan muglik voltak, akiket Voldemort első rémuralma alatt ölt meg pontosan ebből a célból; néhányan pedig olyan varázslók és boszorkányok, akik elsőkként "tűntek el nyomtalanul" Voldemort felemelkedése idején.

Sötét mágia védi az inferiusokat, csak tűzzel lehet őket elpusztítani - semmilyen átok nem fog rajtuk. Ezért a mesterük elvarázsolja a lényeket, hogy kerüljék el a tüzet.


J.K. Rowling gondolatai:

Az inferiusok sok dologban hasonlítanak a zombikhoz, akiket azonban Harry világa külön kezel. Jó okaim voltak arra, hogy ne zombikat tegyek meg a horcrux-nyaklánc védelmezőinek. Először is, a zombik nem részesei a brit mondavilágnak; igazából haiti és afrikai mítoszokból származnak. Ugyan tanulnak róluk a diákok a Roxfortban, de arra senki sem számít, hogy a Roxmortsban sétálgatva egyszer csak találkozik eggyel. Másodszor, a zombik a vudu hagyományok szerint nem mások, mint hátramaradt testek, és a varázsló arra használja lelküket, vagy lelkük egy részét, hogy saját magát életben tartsa. Ez összezavarta volna a horcruxról alkotott történetet, és nem akartam még csak sugallni sem, hogy Voldemort a horcruxa őrzésén kívül másra is használja az inferiusokat. Végül, a zombik az elmúlt ötven évben annyi filmben szerepeltek, hogy mindenkiben kialakult már egy kép róluk, ami számomra nem volt túl hasznos. Én is a "Thriller-generáció" része vagyok; számomra a zombik mindig is Michael Jacksont fogják jelenteni vörös bomber dzsekiben.

Az inferius név az "inferus" szóból származik, mely latinul azt jelenti, "alatta", de egyértelműen van egy mellékjelentése, ami arra utal, hogy "kevesebb", mint egy élő ember. Az "Inferi" [angolul ez a szó egyes száma, a többes pedig az "Inferius"] jelentése pedig: alvilág.

2015. január 3., szombat

Vampires - Vámpírok

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Ugyan léteznek vámpírok Harry Potter világában, és a szakirodalomban - melyet Harry és barátai sötét varázslatok kivédésén tanulnak - is megjelennek, mégsem nem játszanak jelentőségteljes szerepet a történetben. A vámpírok mítosza annyira gazdag, és az évek során annyi film és könyv dolgozta ki a történetüket, hogy úgy éreztem, én már keveset tudnék hozzátenni. Ráadásul a vámpírok tradíciója Kelet-Európából származik, én pedig mindig igyekeztem a brit mitológiából és hagyományokból meríteni, amikor Harry ellenfeleit megteremtettem. A futó említések mellett, az egyetlen vámpír, akivel Harry találkozik, az Sanguini a Félvér hercegben Lumpsluck karácsonyi partiján.

De ha visszanézek a korai jegyzeteimre, az egyik legelső szereplőlistán szerepel egy Trocar nevű tantárgy nélküli vámpír tanár. A "Trocar" egy hegyes végű csap, melyet az artériákba szúrtak, hogy lecsapolják vele a vért, szóval úgy gondolom ez egy jó név lenne egy vámpírnak. A karakter kidolgozásán azonban nem gondolkoztam túl sokat, és el is tűnt jegyzeteimből egy idő után.

Néhány éve a rajongók között elterjedt egy olyan elmélet, hogy Piton vámpír. Ugyan az igaz, hogy Piton egészségtelenül sápadt, és néha, a talárja miatt úgy írtam le, mint egy nagy denevért, igazából sosem változott denevérré, sőt, többször találkozhattunk vele a kastélyon kívül napközben is, és sosem tűnt fel egyetlen holttest sem a Roxfortban fognyomokkal a nyakán. Röviden: Piton nem egy újragondolt Trocar.

2015. január 2., péntek

Potions - Bájitalok

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Gyakran kérdezik, hogy egy mugli is képes-e mágikus bájitalt készíteni, ha megkapja a receptet és a megfelelő hozzávalókat. A válasz sajnos az, hogy nem. Mindig szükséges valamiféle pálcamozdulat a bájital elkészítéséhez (ha döglött legyeket és aszfodélosz gyökeret rakunk egy tűz fölött lógó üstbe, semmi más nem eredményez, mint gusztustalan ízű levest, ami ráadásul mérgező is).

Néhány bájital megkétszerezi bizonyos bűbájok és varázslatok hatását, de néhány hatását (például a Százfűlé-főzet és a Felix Felicis) lehetetlen más módon elérni. Általánosságban elmondható, hogy a varázslók és boszorkányok, hogy elérjék kitűzött céljukat, azt az utat részesítik előnyben, amelyik könnyebb számukra, vagy amelyik éppen jobban tetszik nekik.

A bájitalok nem a türelmetleneknek valók, és hatásukat általában egy másik, képzett bájitalkészítő tudja semlegesíteni. A mágiának ez az ága egy bizonyos misztikusságot hordoz magában, és ezért státuszszimbólum is. Emellett van egyfajta sötét vonzata is az ilyen veszélyes anyagok kezelésének. Népszerű elképzelés a bájitalkészítőkről, hogy tűnődő, magukban fortyogó emberek: Piton például tökéletesen megfelel ennek a képnek.


J.K. Rowling gondolatai:

A kémiát szerettem a legkevésbé az iskolában, és olyan hamar abbahagytam, amilyen hamar lehetett. Így mikor azt próbáltam eldönteni, milyen tárgyat tanítson Perselus Piton, Harry főellensége, nem is volt kérdés, hogy ennek a tárgynak a mágikus változata lesz. Ez a tény még furcsábbá teszi, megigézőnek tartottam, ahogy Piton bemutatta a tárgyát ("Tőlem megtanulhatják, hogyan kell dicsőséget forralni, hírnevet a palackba zárni, sőt, halált rejteni a dugó alá..."), láthatólag egy részem ugyanolyan érdekesnek tartja a bájitaltant, mint Piton; és valóban: mindig élveztem, mikor új bájitalokat találtam ki, és hozzávalókat kerestem hozzájuk. Sok hozzávaló, amit Harry használ Piton főzeteihez, létező hozzávalók (vagy egykor azt hitték, léteznek) és valós (vagy egykor valósnak hitt) tulajdonságaik vannak. A boszorkányfűnek például gyógyító tulajdonsága van (gyulladáscsökkentő, de nem javasolnám, hogy kipróbáld magadon); a bezoár valóban egy, az álltatok gyomrából kinyert anyag, és régen valóban úgy hitték, hogy ha valaki olyan vizet iszik, melyben bezoárt helyeztek el, az meggyógyítja a mérgezést.

2014. december 31., szerda

Cauldrons - Üstök

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Az üstöket valaha varázslók és muglik is használták nagy, fém főzőedényként, amit a tűz fölé akasztottak. Idővel a mágikus és mágiamentes emberek is kandallók tüze fölé tették az üstöket; majd a serpenyő sokkal kényelmesebb megoldásnak bizonyult, az üst pedig megmaradt a boszorkányoknak és varázslóknak, akik továbbra is bájitalokat főztek benne. A tűz nagyon fontos a bájitalok készítésekor, az üstök pedig a lehető legpraktikusabbak ha tűzön való főzésről van szó.

Mivel leggyakrabban ónból és vasból készülnek, minden üst el van varázsolva, hogy hordozáskor könnyebbnek tűnjön. A modern darabok már fel vannak szerelve önkeverő funkcióval és összecsukhatóak. A specialisták és a felvágósok számára pedig drágább fémekből is készülhet az üst.


J.K. Rolwing gondolatai:

Az üstökről évszázadokig gondolták, hogy szoros kapcsolatban állnak a mágiával. A boszorkányokat mindig üsttel ábrázolták, és úgy gondolták, a leprikónok ebben tartják az aranyukat. Sok hagyomány és népmese tulajdonít mágikus képességeket az üstnek, de a Harry Potter könyvekben elég hétköznapi szerepük van. Gondolkodtam rajta, hogy Hugrabug Helga ereklyéjének egy üstöt teszek meg, de elég nevetséges és nem odaillő dolognak tűnt egy ilyen nagy és nehéz horcrux; azt akartam, hogy a tárgyak, amelyeket meg kell találnia Harrynek, kisebbek legyenek és hordozhatóbbak. Ugyanakkor az üstök feltűnnek mind Írország négy mitikus ékkövének (a mágikus tulajdonságának köszönhetően senki sem hagyta ott elégedetlenül az üstöt) és Britannia tizenhárom kincsének (Dyrnwch, az óriás üstjében kizórólag a bártor embereknek készített ételt, gyáváknak sosem) legendájában is.

2014. december 30., kedd

The Leaky Cauldron - A Foltozott Üst

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Sokan úgy gondolják, hogy a London legrégebbi fogadója a Fehér Bika a Drury Lane-en; mások azt állítják, az Angyal, a Bermondsey Wall-on, vagy a Bárány és a zászló a Rose Street-en. Ők azonban mindannyian muglik és mindannyian tévednek. Bármelyik varázsló meg tudja mondani, hogy London legöregebb fogadója a Foltozott Üst a Charing Cross Road-on.

Forrás
A Foltozott Üst már azelőtt ott állt, hogy a Charing Cross Road-ot egyáltalán elkezdték volna tervezni; az igazi címe Abszol út 1, és úgy hiszik, valamikor az 1500-as évek elején épült a varázsló utca többi részével együtt. Mivel a Titokvédelmi Alaptörvény életbe lépését megelőzően épült fel a fogadó, eleinte látható volt a muglik számára is. Ugyan a fogadó már akkor is varázslók és boszorkányok találkozóhelyéül szolgált - legyen szó londoni vagy vidéki varázslókról, akik csak egy napra jöttek, hogy bevásároljanak a legújabb hozzávalókból és varázslatos tárgyakból -, a muglik sem fordultak meg vagy érezték magukat nem szívesen látottnak az ajtóban állva, habár néhány beszélgetés, a háziállatokról nem is beszélve késztethette arra a vigyázatlan iszogatót, hogy a mézsöre elfogyasztása nélkül távozzon a helyszínről.

A folytatásért kattintsatok a továbbra!

2014. december 28., vasárnap

Florean Fortescue

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Forrás
Florean Fortescue, az Abszol úti fagylaltszalon tulajdonosa egy ghost plot alanya (olyan történet, ami sosem került bele a könyvekbe). Harry az Azkabai fogolyban találkozik vele, és felfedezi, hogy Florean sokat tud a középkori varázslókról. Később az is kiderül, hogy az egyik volt roxforti igazgatót Dexter Fortescue-nak hívták.


J.K. Rowling gondolatai:

Florean Dexter leszármazottja, és eredetileg úgy terveztem, hogy Harry ereklyék utáni nyomozásában néhány információval fog szolgálni neki - ezért is mutattam be őt már ilyen korán. Akkor úgy gondoltam, a történelmi tények iránt érdeklődő Florean valamilyen szinten ért az olyan dolgokhoz, mint a bodzapálca vagy Hollóháti diadémja, mivel a tudást évszázadokon át mindig továbbadták a Fortescue család tagjai. De ahogy egyre közelebb értem ahhoz a ponthoz, amikor már ilyen információkra van szüksége Harrynek, elraboltattam Floreant, és úgy terveztem Harry és a barátai majd megtalálják vagy megmentik.

A gond az volt, hogy amikor elértem oda, hogy megírjam a Halál ereklyéinek fontosabb részeit, Phineas Nigellus, mint az információk forrása, sokkal jobb megoldásnak tűnt. Florean tudása a diadémról szintén elvesztette relevanciáját, mikor az olvasó kezébe adtam mindent, amire szüksége volt, hogy megkérdezze a Szürke Hölgyet. Mindent összevetve úgy tűnik, hogy teljesen ok nélkül raboltattam el / ölettem meg Floreant. Nem ő volt az első varázsló, akit Voldemort megölt csupán azért, mert túl sokat (vagy éppen túl keveset) tudott, de ő volt az egyetlen, aki miatt bűntudatot éreztem, hiszen ez egy az egyben az én hibám volt.

2014. december 27., szombat

Cokeworth - Porf-Esek

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Porf-Esek egy kitalált város Anglia középső részén - Harry az itt található Shintlats Hotelben töltött egy éjszakát a bácsikájával, a nénikéjével és Dudleyval. Porf-Esek neve az ipari város jellegre utal, a kemény munkára és a piszokra.

Habár ez a könyvekben sosem derült ki, Porf-Esek az a város, ahol Petunia, Lily és Perselus Piton felnőttek. Amikor Petunia néni és Vernon bácsi próbálták elkerülni a roxforti leveleket, Porf-Esek-be utaztak. Talán Vernon bácsinak volt egy olyan halvány gondolata, hogy Porf-Esek annyira mágiamentes, hogy még a levelek sem fogják őket oda követni. De jobban kellett volna tudnia; végülis Petunia húga, Lily Porf-Esek-ben változott igen tehetséges boszorkánnyá.

Ebből adódóan szintén Porf-Esek volt az a város, ahol Bellatrix és Narcissa meglátogatta Pitont szülei régi házában a Félvér herceg elején. Porf-Esek városán egy folyó fut át; és a folyó, a Pitonék ablakából is látható gyárkémény és a szűk, munkások házaival tűzdelt utcák újabb bizonyítékok a város ipari jellegére.

2014. november 24., hétfő

Werewolves - Vérfarkasok

Újdonság J.K. Rowlingtól:

Forrás
Vérfarkasok világszerte léteznek, de általában kitaszítják őket a varázstársadalomból; abból a társadalomból, amiből tulajdonképpen származnak; azok a boszorkányok, és varázslók, akik vadásznak ezekre a lényekre vagy tanulmányozzák őket, sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint az átlagos muglik. A tizenkilencedik század végén egy angol vérfarkasszakértő, Marlowe Forfang professzor készített egy átfogó tanulmányt szokásaikról. Szinte mindenki, akit kikérdezett és tanulmányozott, a harapás előtt varázsló volt. Azt is megtudta, hogy a mugliknak más "íze" van, mint a varázslóknak, és náluk sokkal nagyobb az esélye, hogy belehalnak sebeikbe, míg a boszorkányok és varázslók túlélik, és vérfarkassá válnak.