2014. szeptember 2., kedd

Hogwarts Ghosts - Roxforti szellemek

Újdonság J.K. Rowlingtól:

A Roxfort a legtöbbet kísértett hely Nagy-Britanniában (mert az kétségtelen, hogy több olyan bejelentés érkezik erről a dohos szigetről, miszerint szellemet láttak / éreztek, mint a világ bármely másik pontjáról). A kastély tökéletes hely a szellemeknek, mivel az élő lakók nagyon toleránsan és szeretettel kezelik a halott barátaikat, attól függetlenül, hányszor hallják ugyanazt a történetet.

Véres Báró (Forrás
Mind a négy roxforti háznak saját szelleme van. A Mardekáré a vérfoltokkal borított Véres Báró. A legkevésbé beszédes szellem pedig a gyönyörű, hosszú hajú Szürke Hölgy.

A Hugrabug házat Pufók Fráter kísérti, akit azért végeztek ki, mert egy pap nagyon gyanúsnak találta, hogy könnyedén tudja gyógyítani a himlőt, amihez mindössze annyit kell tennie, hogy a beteget egy pálcával bökdösi, illetve hogy nyulakat húz elő az áldozati kehelyből. Habár általában barátságos karakter, Pufók Fráter még most is neheztel amiatt, hogy nem lehetett bíboros.


A folytatásért kattintsatok a továbbra!


Szürke Hölgy (Forrás)
A Griffelndél ház Félig Fej Nélküli Nicknek ad otthont, akit életében még Sir Nicholas de Mimsy-Porpingtonnak hívtak. A kissé sznob és koránt sem annyira tökéletes varázsló, mint ahogy hitte magáról VII. Henrik udvarában élt, míg a buta próbálkozása, hogy egy udvarhölgyet varázslat segítségével megszépítsen, azzal végződött, hogy a szerencsétlen nő agyarakat növesztett. Sir Nicolastól rögtön elvették a varázspálcát, és azonnali hatállyal kivégezték, míg a fejét már csak egy kis darabka bőr és ín tartotta. Emiatt azóta is alkalmatlan arra, hogy igazi fej nélküli szellem legyen.

Egy másik említésre méltó roxforti szellem Hisztis Myrtle, aki egy használaton kívüli lánymosdóban kísért. Myrtle diák volt a roxfortban, amikor meghalt, és úgy döntött, hogy örökre visszatér az iskolába, azzal a rövitávú céllal, hogy főellenségét, Olive Hornbyt kísértse. Az évtizedek során Myrtle kapott egy új nevet, ami arra utal, hogy ő a leginkább szánalomra méltó szellem az iskolában, akit általában az egyik mosdóban rejtőzködve lehet megtalálni, amint nyöszörgéssel és bömböléssel tölti meg a csempézett helyiséget.


J.K. Rowling gondolatai:

Pufók Fráter (Forrás)
Az ötletet Hisztis Myrtlehez a fiatalkoromban állandóan, főleg a partikon és bulikon a mosdóban síró lány adta. Ez nem olyannak tűnik, ami egy férfimosdóban is megesik, úgyhogy élveztem, hogy Harryt és Ront ilyen kényelmetlen és szokatlan szituációba helyezhettem a Harry Potter és a Titkok Kamrájában, illetve a Harry Potter és a Félvér Hercegben.

A leghasznosabb szellem a roxfortban természetesen az öreg mágiatörténet tanár, Binns professzor, aki egyszer elaludt a karosszékében a tűz előtt, és mikor a következő órájára indult, egyszerűen maga mögött hagyta a testét. Az vitatott, hogy a professzor észrevette-e egyáltalán, hogy meghalt. A diákokat ugyan lenyűgözi, amikor először látják a táblán keresztül belebegni, de nem ő a legösztönzőbb tanár.

Binns professzorhoz az inspirációt egy egyetemi tanárom adta, aki előadás alatt mindig csukva tartotta a szemét, és előre-hátra hintázott a lábán. Brilliáns embert volt, aki mindig hihetetlen mennyiségű értékes információt osztott meg az előadásain, de a diákjaival nem tudott bánni. Binns professzor csak halványan érzékeli élő diákjait, és mindig bámulatba ejti, ha feltesznek neki egy kérdést.
Félig Fej Nélküli Nick (Forrás)

Az összes korai listában, amit a roxforti szellemekről írtam, szerepelt Myrlte (akit eleinte Jajgató [Wailing] Wandának hívtam), Binns professzor, a Szürke Hölgy (akkor még Suttogó Hölgy volt), és a Véres Báró. Szerepelt még a listán a Fekete Lovag, a Varangy (aki ektoplazmát hagyott mindenhol a teremben), és egy szellem, akit már bánok, hogy nem használtam: a neve Edmund Grubb, és a jegyzet mellette így szól: a nagyterem felé vezető folyosón halt meg. Néha megakadályozza, hogy az emberek bejussanak. Kövér, viktoriánus szellem (mérges bogyókat evett).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése