Toads - Varangyok

Újdonság J. K. Rowlingtól:

A három háziállat közül, amelyet engedélyeznek a Roxfortban, a varangy (már hosszú évek óta) a legkevésbé népszerű. Évszázadokkal ezelőtt, a vérszomjasabb időkben, amikor a fiatal varázslóktól és boszorkányoktól elvárták, hogy ők maguk vágják ki a bájitalokhoz használatos tarajos gőte szemét, általában több doboznyi varangyot hoztak magukkal, hogy azokat használják a bájitalokhoz és más bűbájokhoz. Idővel a Mágiaügyi Minisztérium hozott egy törvényt az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt (a 13-29. alfejezetek konkrétan a bájital-hozzávalókra vonatkoznak), amely a fent említett gyakorlatot törvényen kívül helyezte. A varangyot sosem méltányolták külső megjelenése miatt, és egyre kevesebbszer tűnt fel a Roxfort falai között, csupán néha látni a földön ugrándozni vagy vízben úszkálni.

Forrás

Abban az időben, mikor Harry megérkezett a Roxfortba, a varangy, mint háziállat tartása nem volt népszerű; sőt, inkább szégyenkezésre való indok volt. Trevorban, Neville varangyában nem volt semmi különös, ha nem vesszük figyelembe az eltűnésre való hajlamát, és amikor végül beugrott a rofxorti tóba és csatlakozott testvéreihez, mind a varangy, mind a tulajdonosa megkönnyebbült.

J. K. Rowling gondolatai:

A varangyokat sokáig kapcsolatba hozták a boszorkánysággal, és sokan a boszorkányok bizalmasának gondolták őket. A régi népi gyógyításban is különleges helyet foglalt el, különösen (talán amiatt a homeopátiás a felfogás miatt, hogy hasonlót hasonlóval gyógyítunk) a szemölcs gyógyításában. A sötét években, a brit varangyok szerencsésnek mondhatták magukat, ha természetes halált haltak, mert folyamatosan megvolt a veszélye, hogy megfőzik, porrá zúzzák, megnyúzzák, vagy egy zsákban beteg emberek nyakához kötik őket.